Fáklya

Ülök az országúton ,az árva útfélen,

fáklyát lobogtat jobb kezem.

És mindeneknek,akik általmennek,

szólok csendesen.

Testvéreim,megálljatok és üljetek mellém,

mert ímé ,mondom néktek,

erre fog jönni,akit ti kerestek.

Erre fog jönni,akire

oly igen nagyon nagy a ti szükségetek.

Engemet Ö küld a vak idegenbe,

hol szél sóhajt és úttalanok járnak;

és ö adta a fáklyát kezemben,

és fényét Ö gyújtotta meg,

hogy mindnyájatoknak,kiknek hajában

harmat didereg,

és arcán reszketö,fázó cseppek verödnek,

a fáklya köré ide gyüljetek.

Mert itt egy kicsi körben száraz van és meleg.

Jertek,üljünk le békén és várjuk a mi idönket,

amig eljön,akit várnak mindenek.

Aki elküldött fáklyafénynek lennem,

imádkozom,hogy adja:

mig el nem jön az ígéret napja,

füstöt ne vessen és el ne aludjon,

s meg ne hüljön az égö fáklya bennem.

Sík Sándor verse