Sonntag, 24. Oktober 2010

Újból egy vers:)


VÁDOL A SZÍVEM
Alkonyodik...az ablaknál állok,várok...
de csak aláhulló falevelet látok.
Bizegésükön kivül a némaságban
egyedül a lázongó szívem beszél...
hangosabban mint a lehulló levél
szeretném...megpróbálom elcsititani
nehézségeim bebizonyitani...
de érzem,sokkal többet érne ha volna,
ami egycsapásra mindent megcáfolna,
hogy ne a hangnak legyen igaza-
De igaza van...vádol és bizonyit.
A parazsát nem látom,mégis éget
és összezsugorodik minden érv
amivel oltani akarom,ami védhet.
S ahogy a falevelek tovább hullanak
ujra hallom vádolón a hangokat...Itt az ösz.
S te nem tudsz felmutatni sem jót
sem szépet,ami oltárodon éghet.
Itt az ösz...valaki kopog...
Te is érzed?Most a nyár után...
számadást kérhet.

4 Kommentare:

Hilda hat gesagt…

hm...danke :)

Monika hat gesagt…

Nagyon elgondolkodtam.....A te versed ugye?
Az a megnyugtató,hogy helyettünk felmutatja a jót Ő, ami az oltáron éghet.Mi pedig igyekszünk és tesszük az egyik tétova lépést a másik után,haladva Őutána....

Monika hat gesagt…

Ja,igen!És csodaszép a fejléced!!!!!

marika hat gesagt…

Hilda!Gerne:)
Mammmka nagyon szépen köszönöm a komentjeidet !Nagyon aranyos vagy!A vers nem tölem van,de sajnos nem tudom ki a szerzöje,de tetszik!:)