Aki helyett a Krisztus vérezett

Emlékezem.Kemény bilincsbe verten,

bénultan ültem a hideg kövön.

Sötétség ,bün és vad töltötte lelkem.

Ilyesztö csend,kietlen börtönöm.

Halál?Oly mindegy.Csak nagy néha lázadt

valami bennem...Élet vagy halál.

S akkor...szerettem volna összetörni

bünt és bilincset börtönöm falán.

Neki az ajtó rozsdamarta vasának

Sámsonkarokkal!Ki a fényre!Ki

ahol szabad mezök újjongva várnak,

s ahol az élet szent magvát veti.

Néha.És máskor rémek.Megremegtem:

a szivem kemény,hideg marok.

Egy síron túli hang titkos hívása:

"Jöjj!Jöjj Barabás!-Nem!Nem akarok!

"Barabás!"Áh,már nem a rém hivása

Ezer torokbol tör ki:Ó elég,

Ez a halál!Jön értem,sírom ássa

és nem kiálthatom felé:Ne még!

Most !Sulyos léptek...fegyver csörrenése...

csikordul a zár....szoborrá meredt

minden tagom...És egy érdes hang:"Barabás

szabad lettél!Le a bilincseket!"

Elöször mint egy álom.De lehullanak

mégis.Tántorgó lábaim elött

kitárt kapu áll.Ott kint vár az élet.

Rám vár!Elöre!Hadd köszöntsem öt!

Merre?Hová?Nagy céltalan örömmel

rohantam,mignem bösz tömegbe vitt

zúgo tömegbe torpant meg a lábam.

Pilátust láttam,népem véneit...

S ott állt egy ember:nagy,szúró tövissel

megkoronázott,véres,tört alak.

Vállán vörös palást,kezében nádszál.

Hogy le nem roskadt annyi kín alatt.

Gyönge,törékeny.Vad lelkemmel érzem

szelid,egészen más mint én vagyok.

Arcán csend,nyugalom,Megtört szemében

valami földöntúli fény ragyog.

Ki ez az ember?Megkövülten állok.

Énrám tekint.Ki Ö?Mit vétet?

Valaki szól:"A Názereti ,Jézus

öt feszitik meg Barabás helyett!"

Oly hosszú ut vezet a Golgotára...

Én végig jártam.Két lázas szemem

odatapadt vonagló alakjára,

Ott éget minden gyílkoló szegen.

És nem tudtam többé levenni rólla.

A szemek fénye...az a szent ajak...

a húlló vér...Mulott a perc,az óra,

Felejthetetlen percek és szavak.

A szivemen gigászi nagyra nöttek

láttán,kemény,hideg gránit hegyek.

Helyettem!Én helyettem!Énhelyettem!

Hogy én éljek,hogy én szabad legyek!

Mikor utólsót vonaglot a teste

mikor már minden elvégeztetett,

mentem alá a gyászhegyröl én is,

s ölbe vettem ...egy síró gyermeket.

Megsimogattam...lázadó kezemmel

mely azelött csak gyílkolt és rabolt.

S akkor tudtam meg hogy Barabás meghalt

Az ö testét fedi a sziklabolt.

Már csak szeretni,símogatni vágytam

haladni csendesen,mint Ö haladt,

aki helyettem roskadt le a porban

Golgota útján,a kereszt alatt.

Helyettem!Énhelyettem!Énhelyettem!

Ez a szó zengi át az életem,

Napfény gyanánt ez tündököl felettem,

s ez nyitja meg a mennyet is nekem.

"Ki az?Ki zörget?"-kérdik majd

"Barabás,aki helyett a Krisztus vérezett"

S kitárják majd újjongó örömmel

a gyönykaput fehér angyalkezek.