ENGEDJÉTEK HOZZÁM...

Puszta Sándor verse
A Genezáret tavon kis
hullámok csacsoktak,
Benediktust zúgtak,
zúgtak az Urnak.
Anyák jöttek.
Karjukon csecsemöjük.
A szeretet hozta öket.
Nekik joguk van jönni,
elöttük nincs akadály,
Nincsen nappal,és nincsen éjszaka.
Nincsen tegnap és nincsen ma...
Nincsen holnap és nincsen azután....
Mert szeretnek...
Az anya mindent gyermekére pazarol:
Neki ad fiatalságot,álmot,életet,
Mert szereti.
Mosolyt,ábrándot,könnyeket,
Mert szereti.
Szenved,nélkülöz,mindent feláldoz,
Mert szereti.
Elhervad csendben az anyaság csrépében
Mint régi tavaszból rügybe borult virág,
És mert szeret,szeret,szeret,
Mindent,mindent,mindent megbocsájt.
Az Ur pihent egy pálmafa alatt,
Levelek legyezték alabástrom arcát,
Kicsi hullámok csacsoktak,
Kórusban mondták az esti imát...
S jöttek sorban az anyák.
S a kemény apostoli intés
Visszát parancsolt a rajgóknak.
Egyszerü szó volt,kemény és hídeg,
Pedig a mélyen vúlkánok tüzeltek.
"Fáradt a Mester...várjatok holnapig.
Holnap is nap lesz.Nincs háza,lakása
hol nyugton alhatik.Menjetek vissza.
Hadd pihenjen az Úr..."
S ringott,ringott kacagva felettük
a kék,fecskékkel tele írt azúr.
Megálltak az anyák.
S karjukon szepegni kezdett száz kisgyerek
A föld erében tavasz-vér csorgott,
Gyöngyözött,fort,feszitette a kérget.
A z anyák megáltak,s a Mesterre néztek.
A Mester kinyitotta égi szép szemét,
rájok nézett,mosolygott,
s csak annyit mondott:
"Engedjétek hozzám a kisded seregét!"
A apostol-kordon szétvált,
Engedtek egy araszt,egy kis csipetnyit,
A szeretet folyam kis hullámai
kacagva az örök partokhoz ütödtek,
S a Mester megáldotta valamenyit.
Az anyák boldogan indultak haza,
Arcukon sugárzott az öröm diadala.
A hullámok törvénye örök.
Jönnek,mennek,eltünnek,lesznek.
Az anyák törvénye örök.
Szeretnek,szülnek,szenvednek,örülnek
Istenhez viszik gyermekeiket!
Engem is egyszer anyám az Istenhez vitt,
S ott maradtam mert megáldott az Úr!
De azóta is szeretem megcsókolni százszor
Azt a kezet,mely elöször
Az Istenhez vitt!